koncertszervezo.hu



-

A zenekar stílusára a tagok által szeretett irányzatok mind hatással vannak, így nem címkézhető fel konkrét stílus megjelöléssel a Tortuga, vagyis de, legyen csak: Tornacipős Rock ’n’ Roll. A kiindulási alap a hangszerekkel eljátszott, dallamos Rock’n’Roll, amelyre a Sex Pistols-tól kezdve az ABBA-án át rengeteg előadó hatott.

A zenekar saját dalokat játszik, amelyek a tagok személyiségét, gondolatait tükrözik, a szövegek magyar nyelven születnek. Az első lemezük felvételei a debreceni MMP stúdióban készültek, és elérhetőek a legnagyobb zenei webáruházakban. (iTunes, Spotify, YouTube Music).

A zenekar jelenleg is az új lemezének dalain dolgozik. A Tortuga 2018. novemberében alakult Nyíregyházán. 2019-ben elkészítette a Tapsolj és Tátogj! című bemutatkozó lemezét, melyet több hazai fesztiválon, illetve hazai és külföldi mini turné keretében mutatott be a közönségnek.

A Tortuga a Mámor tér 3. című dalával bejutott a Dal 2020. műsorba, amelyben a végső döntőig jutott. A zenekar a Dal 2020. szakmai zsűrijétől megkapta a Petőfi zenei díj: Az év felfedezettje, A Dal 2020: Az év felfedezettje díjakat.
A 2020-as nyáron a zenekar az Auróra és a Hooligans zenekar előzenekaraként adott koncerteket a budapesti Barba Negra Trackben és jó néhány hazai rendezvényen...

A Tortuga 2021-ben bejutott A Dal 2021 Top 20 előadója közé, a ’Törnek az Ablakok’ c. új dalával.

RENDELJE MEG
KÖZVETLENÜL A ZENEKAR MENEDZSMENTJÉTŐL:

fel